Sokak számára még mindig nem világos, hogy milyen fontos egy interjú szerepe a kiválasztás során. Az interjú nem pofavizit, hanem egy mindent eldöntő beszélgetés. Az alábbiakat megfogadva legalább alapvető hibákat nem fogunk elkövetni:
Ne késs! Egy percet sem…
Kapcsold ki a telefonod! Erre szinte mindegyik HR-es ugrik…
Ne mondd azt, hogy nincsenek hibáid! Vannak…
Légy felkészült a cégből és mindenképpen kérdezz a beszélgetés végén! Ha nem teszed, azt jelenti, hogy nem is érdekel valójában…
A várható jövedelemre ne kérdezz rá! El fogják mondani…
Ne akarj haverkodni a beszélgetés során! Visszatetszést kelt…
Nézz az interjúztató szemébe! Ha nem teszed, azt fogja hinni, nem vagy egyenes ember…
Felejtsd el a kirívó ruhát és a napszemüveget! Az interjúztató sem abban van…
Tanulj meg normálisan bemutatkozni (határozott kézfogás, hangos, jól érthető beszéd)! Különben hiába vagy nagy spíler…
Ne két szavas mondatokkal válaszolj! Ha kell, gyakorold otthon a tükör előtt…
Sok sikert!
Önbizalommal teli fellépéséből az első másodperc után látszik, miután belépett a szobába, hogy biztos benne: ő lesz az, akit alkalmaznak. Olykor azonban saját csapdájába esik. Mivel meg van róla győződve, hogy már az önéletrajzával eladta magát (ők azok ugyanis, akik magasan túlteljesítik az adott pozícióra kiírt kritériumokat), hajlamos elkényelmesedni az interjú során és vagy a kelleténél kevesebbet mutat magából, vagy pedig teljesen feleslegesen jártatja a száját és bizonygatja saját rátermettségét. Értékesítői és média területre lehet, hogy tökéletes választás lenne, de egyébként egyáltalán nem biztos, hogy az is.
Minden interjúztató rémálma. Remegő hang, elcsukló szavak, zavart testtartás és olykor összefüggéstelen mondatok jellemzik. Ő az, aki már iskolában is képtelen volt normálisan megszólalni a táblánál, ha a tanár kihívta. Önbizalma nulla és folyamatosan dühös a világra amiatt, mert neki semmi sem sikerül. Nagyobb önkontrollal és gyakorlással viszonylag rövid idő alatt jelentős javulás érhető el a fellépésében, de ide általában már el sem jut. Az interjú első néhány perce után pedig már az interjúztatónak lesz kellemetlen a szituáció. Soha nem is hívják vissza.
A tipikus kalandor, a nagy gyerek, aki képtelen felfogni egy állásinterjú jelentőségét. Leginkább azért ilyen, mert vagy zavartságát próbálja meg így palástolni (ami nagy hiba!), vagy pedig azért, mert munkaerőnek is ilyen: messziről tesz minden szabályra, öntörvényű, felelőtlen. Ő az, aki általában a szülei vállalkozásában dolgozik, vagy életművésznek tartva magát havonta új állást keres. Leggyakrabban ennél a típusnál fordul elő, hogy interjú közben feláll és epés megjegyzéseket követően elviharzik.
Könnyen elengedi magát, talán túl könnyen is. Az első perctől kezdve bizalmaskodni próbál, olyan információkat is elmond az interjú során, amit nem igazán kellene. Alapjáraton végigvigyorogja az interjút, de inkább az a jellemző, hogy minden nekiszegezett kérdés után hangos heherészésbe tör ki. Megpróbál életvidám, pozitív képet kialakítani magáról, de csak annyit ér el vele, hogy furcsán néznek rá az asztal másik oldaláról. Persze olykor szerencséje van, ha szimpatikusnak látja az interjúztató, de ez nem túl gyakori.
Mintha Chewbakkával beszélgetnénk: csak ül egymagában és lelkesen helyesel mindenre. Szinte akkor is bólogat, ha kérdeznek tőle valamit. Keveset beszél, kurtán fogalmaz, megalkuvó jellem. Személyisége vetekszik egy értelmesebb középiskoláséval. Könyvelőnek, adminisztrátornak, vagy titkárnőnek még akár befutó is lehet, ha megtanul legalább másfél percet beszélni folyamatosan. Bár valahol azt sem kell…
Ha nagyon profin csinálja, nehéz rajta fogást találni. Szinte mindenhez ért, szinte minden területen eddig kimagasló eredményeket produkált (papíron és elmondása szerint legalábbis). Simán beszél olyan nyelveket, amikről még nem is hallottunk és rendelkezik rengeteg olyan tulajdonsággal, szakértelemmel, aminek semmi köze a meghirdetett álláshoz. Vagy ha mégis, akkor meg akkorákat lódít, hogy fél óra után még akár szórakoztató is lehet. Olykor eléri a célját és alkalmazzák, de azt nem szabad elfeledni, hogy ő ugyanilyen lesz a munkahelyén is. Amit kérdez, azt sem szabad elhinni neki.